A Pilis mélyén, egy elhagyatott faluban, egy idős férfi éppen mécsest gyújtott a háza alatti pincében.
A pince falaiba rovásírásos jelek voltak karcolva. A levegőben tömjén illata keveredett a nyirkos föld szagával. A férfit Kerekes Bélának hívták, de senki sem tudta, hogy valójában ez a neve. A helyiek csak úgy ismerték: az öreg tanító. A gyertya lángja megremegett, mintha huzat kapta volna meg – pedig az ajtó zárva volt. A férfi felnézett, és halkan megszólalt valakihez, aki nem volt jelen. – Elindultak, ugye? A csend nem válaszolt, csak a láng lobbanása. De a férfi így is tudta, hogy jól sejti. A „Turul-projekt” már mozgásban volt, és ezzel egy olyan erő is megmozdult, amit évszázadok óta őriztek és tartottak távol a világtól. A férfi a falhoz lépett, és megérintette a rovásjeleket. Egy ponton a fal engedett: egy rejtett ajtó mozdult félre. Odabent sötétség és hideg fénnyel izzó kőlapok feküdtek – egy oltár részei. Az öreg lehajolt, és a kőre tette a kezét. – Ha valóban jönnek… akkor újra vér fog folyni a föld alatt. A kőlap megremegett. A mélyből tompa, szinte emberi moraj hallatszott. Mintha valami rég eltemetett lény figyelme ébredt volna fel újra. |