A budapesti központban Magyar Péter elgondolkozva tette ki maga elé a pergament és a medált.
- És most? - kérdezte Réka. - Küldj haza mindenkit – pillantott ki az irodából Péter. - A fidesszel mi van? - Totális kudarc – pillantott végig Réka az asztalon lévő rövidebb-hosszabb összefoglalókon. - A budai vár alatt kutattak… - Az a mániájuk – legyintett Péter, fel sem nézve a pergamenből. - Úgy tűnik, mégis találtak valamit. De nem azt, amit kerestek. Szinte a teljes budai vár le van zárva. - Merthogy…? - húzta fel Péter a szemöldökét. - A hivatalos verzió : geológiai instabilitás. Valójában két ember eltűnt a járatokban. Valami történhetett ott, de nem az, amire számítottak. - Lassan kezdhetnék megszokni – mosolyodott el Péter, majd felemelte a medált, és elgondolkodva megforgatta a kezében. És ekkor megtörtént. A medál mintha halványan fényleni kezdett volna, megvilágítva a pergamen ősi sorait. Péter fölé hajolt, és lassan a pergamen közelébe emelte a medált. A vörös fény nem vetett árnyékot – hanem elnyelte a környező sötétséget, mintha a levegőből tapasztott volna fényt. A pergamen felületén halvány vonalak kezdtek feltűnni. Először csak pár pont, majd ívek, majd térképvonalak, mintha valaki belülről karcolta volna elő a rajzot. A jelek nem tintából voltak – inkább úgy tűnt, mintha a pergamenbe égetett aranyszálak lobbantak volna életre. Réka a szája elé kapta a kezét. Péter csak nézte a fokozatosan előbukkanó rajzot, majd kerekre tágult a szeme. Hirtelen mindent megértett. |