A legenda régóta keringett a hatalom köreiben: hogy valahol, valamikor elrejtettek egy ősi magyar ereklyét,
amely állítólag kapcsolatban áll az ország sorsával.
Egyesek szerint kard volt, mások szerint könyv, vagy egy kőbe zárt szimbólum – valami, ami az ősi királyok idejéből maradt hátra. Voltak, akik szerint a Pilis barlangjaiban lett elrejtve, mások szerint a visegrádi várban, és voltak, akik szerint pedig a székesfehérvári egykori koronázó bazilika földalatti kazamatáiban kell keresni. – Uram… a legnagyobb tisztelettel – köszörülte meg a torkát a kommunikációs főtanácsadó. - Ön tényleg elhiszi ezeket a... babonákat? Ez a 21. század, nem egy krónika. A miniszterelnök lassan ráemelte a tekintetét. – Nem babona, ha működik. Ekkor halk zúgás hallatszott a falon túlról. Az egyik monitor életre kelt, a Nemzetbiztonsági Szolgálat logója villant fel, majd egy régi időkből származó, az ereklyéről szóló írás, alatta a mai magyar nyelvi átirata. – Úgy gondolja, ez valóban létezik? – kérdezte az ezredes. – Úgy gondolom – felelte a miniszterelnök halkan –, hogy ha létezik, akkor nekünk kell megtalálnunk. Mielőtt ők találják meg. – Ők? – kérdezte valaki. – A Tisza-párt – mondta egyszerűen. – És az ő embereik. |