Budapest éjjel sosem volt ilyen csendes.
A Duna túlpartján a Gellérthegy sötéten magasodott, a Citadella fényei pislákoltak a ködben, mintha figyelnék a várost. A felszín békés volt – a mélyben azonban már mozgott valami. A Karmelita kolostor alatti lift csak kulcskártyával működött. A fémajtó mögött a titkosszolgálati összekötő és a kommunikációs főtanácsadó álltak, kíséret nélkül. A kabin lassan ereszkedett lefelé. – A műszerek jeleznek – mondta az ezredes, miközben a tablet kijelzőjét figyelte. – A beépített emberünk is jelentkezett. A célszemély talált valamit Egerben, és most Esztergom felé haladnak. Csak ketten, a legnagyobb titokban. Valami nagy dobásra készülnek. – Tehát a Tisza-párt vezetője megelőzött minket – felelte a főtanácsadó. – De mi leszünk azok, akik befejezik, amit ő elkezdett. A lift mélyre vitte őket, a Várhegy alá, oda, arra a területre, ahol a régi német légoltalmi rendszer folyosói húzódtak, csak sokkal mélyebbre. Aztán egy ponton megállt. Az ajtó kinyílt. A falakon kifakult jelzés: MENEDÉK, ALFA 12. |