A Károly körúti pártközpont egyik üvegfalú tárgyalójában Magyar Péter az asztalnak dőlve állt.
Odakint a késő őszi nap már lesüllyedt a háztetők mögé, a város lassan fénnyel telt meg, de a helyiségben nehéz volt a levegő. – Tehát ez nem pletyka – mondta lassan. – Nem, uram – felelte az előtte ülő nő, a Tisza hírszerzési tanácsadója. – Három egymástól független forrás is megerősítette. A Karmelitában külön csoportot állítottak fel. A projekt neve „Turul”. Magyar felhúzta a szemöldökét. – Turul? – Igen. Azt állítják, spirituális erőt keresnek. Valamilyen ősi magyar ereklyét. A férfi elmosolyodott, de a mosoly inkább volt fáradt, mint gúnyos. – Tipikus. Mikor már semmi sem működik, visszanyúlnak a mítoszhoz. – Azonban – folytatta a nő –, az egyik forrásunk szerint a projektet nem csupán politikai célra hozták létre. Valami… komolyabbat keresnek. Azt is mondta, hogy „ha megtalálják, az egész ország sorsa megváltozik”. A csend hirtelen nyomasztóvá vált. Magyar Péter lassan leült, összefűzte az ujjait. – Rendben. Kivel beszélt? – Egy volt titkosszolgálati tiszttel. Most már bujkál. Azt mondta, csak személyesen hajlandó magával találkozni. Magyar lassan bólintott. Majd, mintegy magának mormogva, hozzátette: – Ha a hatalom tényleg hisz ebben… akkor ez a választás nem politikai háború lesz, hanem vallásháború. |