A Tisza-part fölött már hajnalodott.
Szolnok álmos házai között lassan szétoszlott a köd, és a város újra közönségesnek tűnt — de Péter tudta, hogy a föld alatti folyosókban, amiket az éjjel maga mögött hagyott, valami felébredt. Az autó hátsó ülésén ott feküdt a viaszosvászonba csavart pergamen. A sorok szinte lüktettek, ahogy a napfény megérintette őket. Réka, Péter asszisztense a kormány mögött ült. A szélvédő párás volt, az út üres. - Miért pont engem hívtál? - kérdezte kíváncsian. - Több oka is van - Magyar Péter a legendás, kifürkészhetetlen pókerarcával nézett vissza rá. - De az egyik, hogy jelenleg egyedül benned bízom meg maradéktalanul. A lány hálásan mosolygott vissza rá. – Biztos, hogy Egerbe megyünk? – kérdezte aztán. – Ott most katonai felügyelet van. – Pont ezért – felelte Péter. – Az utóbbi hetekben a Belügy mindent körbezárt, ahol föld alatti járatok lehetnek. Valamiért félnek attól, ami a mélyben van. Réka, megállva egy piros lámpánál, a hátsó ülésen fekvő pergamenre nézett. – Olvasd csak fel még egyszer – mondta, miközben sebességbe tette az autót. Péter megismételte a Szolnokon hallott sorokat. „A király széke – és a király vére. A víz alatt rejtezik az első szó, És a szó születését csak a király vére hallja.” Réka lassan kimondta: – Eger. A várral szembeni Királyszéke nevű hely...még az Egri csillagokban is szerepel. – A víz alatt pedig – az alagutak. – felelte Péter. – Volt egy fickó vagy kétszáz éve, aki folyton ezeket a járatokat kutatta. Még egy könyve is megjelent. Balogh János : Egervár története a címe. Amit keresünk, ott van valahol ezekben a Balogh-féle mélyalagutakban. - És hogy találunk rá? - kérdezte Réka. - Van a könyvnek egy nem publikus oldala, mely sehol nem jelent meg. Sokak szerint csak kamu, legenda. Hallgasd csak! - vette elő a telefonját. |