- Akkor összegezzük – gyújtotta meg cigarettáját Regi.
- Egy lánynak félig összeég a karja a McCafé elromlott kávégépének a gőzétől, egy srác félig megsül a grillen, egy másikat elkap a gép és félholtan húzzák ki, sikolyok a föld alól,
feszültség és félelem az étteremben… vagyis káosz és összeomlás minden szinten.
- Vagy ahogy nálunk hívják : hétfő – sóhajtotta fáradtan Betti. A lányok odakint beszélgettek, szokott cigizőhelyükön. A sors iróniája, vagy egyéb okok folytán, a McCaféban történt baleset másnapján a nemrég még Regiről flegmán beszélő Norbi esett rá a grillre. Igazából az esett szó talán nem is megfelelő : olyan volt, mintha a grill magához rántotta, és lezáródó tetejével, mint kutya a harapásával az áldozatát, nem eresztette volna. Akármit csináltak, a grill nem nyílt fel újra, a fiú üvöltött, az égett hús szaga betöltötte az éttermet. A kikapcsológomb nem működött, és bár váltig állította a műszakvezető, hogy addigra már rég ki volt húzva a konnektorból, a gép mégsem állt le. Feszítővassal tudták csak felnyitni, de addigra a srác teste félig összeégett, és már csak hörögni tudott. Később a mentőben azt sikoltozta, hogy a gép ELKAPTA, és marcangolni kezdte, meg valami gonosz, neki szóló nevetésről is beszélt, de ezeket betudták sokkos állapotának. Mindenesetre aznapra majdnem leállt az étterem működése, mert nem találtak embert, akit a grillhez oda tudtak volna parancsolni. Másik étteremből kellett személyzetet szerezni rá, olyat, aki nem hallott az itteni tragédiákról. - De ez, hogy héten belül a harmadik baleset...és kettő ebből ugyanannál a grillnél...ez hihetetlen. - Azelőtt sosem történt ilyesmi ezzel a géppel, csak az utóbbi időben. Olyan, mintha... megízlelte volna az égett emberi hús ízét...és most nem akarna lemondani róla. - Azért még ne lássunk rémeket – mondta Betti. - Még van egy kicsi esély rá, hogy ezek csak a megszokott mekis balesetek. - Az lenne a kisebbik baj – mondta fásultan Regi. - Akkor csak simán eltussolná a cég, ahogy rendszerint, de azt már megszoktuk, és abban legalább nincsen semmi természetfeletti. De attól tartok, nem ez a helyzet… Pár napja – de ezt csak neked mondom – megint fura zajokról panaszkodnak az éjszakások. Fura zajok az alagsorból...reccsenések...néha mintha elhaló léptek hangjai hallatszódnának. - Brrr...- rázkódott össze Betti. - És akkor én még el sem mondtam, hogy mi történt – szólt közbe az időközben hozzájuk csatlakozott Kitti. Regiék meglepetten ránéztek. Most tűnt fel nekik, hogy eddig mindvégig szótlan kolléganőjük keze, a hangjához hasonlóan, enyhén remeg, ahogy a cigarettát tartja. - Mi? - kérdezte Regi meglepetten. - Mi történt? - Le kellett mennem az A2-re valamiért. Andi, az étteremvezető elkísért, hogy megmutassa, hol van és segítsen felhozni. - Ő? Pont ő…?? - csapta le a padkára az energiaitalát Regi. A nem is olyan régen, a meki melletti szálloda pincerendszerében átélt kalandjuk után meg volt győződve arról, hogy az étteremvezető nő hangját hallották a gyilkos beavatási szertartás vezetőjének maszkja mögül, de bizonyítéka nem volt egy szál se. - Mit csinált? Nem esett bajod? - Hát...testileg nem – mondta még mindig remegő hangon Kitti. - Ahogy mentem a lenti folyosón, ő meg jött pár lépéssel mögöttem, a fenti lámpák elém vetítették az árnyékát. És egyszer csak...magam sem hiszem el igazán, de tényleg így volt...az addig normál, emberi árnyéka hirtelen megnyúlt mögöttem, és valamilyen... rémalakká változott. A feje, mint valami vérfakas-fej, a kezein az ujjai megnyúltak és karmokká változtak. Kitátotta a száját...ekkor felsikoltottam. - És? - kérdezte izgatottan Betti. - Ahogy hátrafordultam, abban a pillanatban már megint csak őt láttam magam mögött. - Félsz valamitől, Kitti? - kérdezte és elmosolyodott. Lenéztem az árnyékára, újra emberi árnyék volt, ő pedig csak nézett rám és mosolygott. Gyorsan összeszedtük, amit kellett, aztán szinte rohantam föl az emeletre, és végig rettegtem, ahogy a lépéseit hallgattam magam mögött. Néha rá is néztem, néha meg az árnyékára, de ezután már nem történt semmi. Felértünk és most itt vagyok. De tudom, hogy mit láttam… Regi és Betti pár másodpercig csak hallgattak. Meg kellett emészteniük az elhangzottakat. Aztán egymásra pillantottak, és szinte egyszerre mondták: - Újra elkezdődött... |