A „barátságos” hely a nyomozók megfigyelőfurgonja volt, ami a McDonald’s épületétől nem messze, egy sötét utcán parkolt.
Krisztián társa, a hollófekete hajú nyomozónő vidáman intett a lányok felé, amikor azok bepréselődtek a szűk térbe.
Betti csodálkozva nézte a különféle monitorokat, melyek az előbb meglátogatott alagútrendszer különböző szakaszairól adtak élő képet. - Biztos, hogy ez legális…? - Ha a meki vezetősége megfigyelhet embereket...például benneteket...akkor őket is meg lehet figyelni. Már amennyiben arra járnak. De ennek semmi nyoma. Valahová átköltöztek, ami a szertartásaikat illeti. Azok ugyanis, a balesetekből és az újra kezdődött furcsaságokból ítélve, tuti hogy továbbra is ugyanúgy folynak. Csak valahol máshol. - A mocsár – morogta Betti. - Mocsár az agyad – Regi a nyomozóra nézett. - Mi a helyzet az eltűnésekkel a hegyekben? - Na igen – csóválta a fejét a fiatal nyomozó. - Már bánom, hogy oda vittük ki a hamvakat. Lebecsültük a McDonald’s embereit… - Véleményünk szerint ők okoskodnak valamit ott. Újra erőre kapott az a valami, vagy pedig azt szeretnék, hogy erőre kapjon – nézett fel a monitorokból egy pillanatra a fekete hajú nő. - És ehhez a hamvakat használják fel valamilyen módon. - A rendőrség két külön ügyként kezeli a mekiben és a hegyekben történt dolgokat – sóhajtott a férfi. - Persze előállhatnánk a mi teóriánkkal, de attól tartok, rövid úton egy elmegyógyintézet vendégszeretetét élveznénk. - Hm – mondta Regi. - Ezek szerint semmi ötlet, mit tegyünk? - Dolgozunk rajta – válaszolta a férfi. - Fontos, hogy ne kezdjetek semmilyen magánakcióba! Az ördög nem alszik... A lányok pontosan tudták, hogy nagyon is ébren van. |