- Te komolyan felgyújtottad a meki titkos szobáját?
- kérdezte Regi félig rémülten, félig nevetve az elégedett arccal tébláboló Bettit.
A mekitõl kicsit távolabb, az árnyékok közé rejtõzve vártak a vasútállomás kihalt parkolójának közelében. Hogy mire, azt csak Regi tudta, aki nem árulta el nekik, helyette eszeveszett telefonálásba, majd amikor befejezte, eszeveszett cigarettázásba kezdett. - De ezeket kimenekítettem! - vette elõ Betti a táskájából, és tekerte ki egy ruhából a nemrég még az oltáron díszelgõ csontdarabokat, és a titkos szimbólumokkal telerótt pergament. - A többi odaveszett. Nem kár érte… - Hát, apám, te tényleg utálod azt a helyet… - nevetett Regi. - Most végül is mire várunk? - kérdezte halkan Kitti, aki kezdett megnyugodni a nemrég átélt menekülés után. Már csak hárman maradtak, a szimbólumkutató láthatóan kisebb sokkot kapott az átéltektõl, és gyorsan elköszönt a sikeres megmenekülés után. Valószínûleg nem ilyesfajta kalandra gondolt, amikor elvállalta a felkérést. A lányok nem hibáztatták. Sajnos tapasztalatból tudták, milyen különbség van az elképzelt és a valós veszély között. - Szóval, kire várunk? - zökkentette ki Kitti hangja a folyton a távolba kémlelõ lányt. Regi felsóhajtott. - Dzsóra. Betti elfintorodott. - Jaj, ne...most komolyan? - Ki az a Dzsó? - kérdezte kíváncsian Kitti. - Õ is mekis volt korábban – felelte Regi. - Csak megszivatta a vezetõség és kirúgták. Már évek óta csak vendégként jár be, és szereti megkeseríteni a mûszakvezetõk mindennapjait. De ami ennél is fontosabb, hogy jól ismeri a budai hegyeket. Ugyanis ma éjjel oda fogunk menni, véget vetni ennek az egésznek. - Ne bassz – mondta döbbenten Betti. - És mi a jó fenét csinálunk ott? - Ahogy korábban mondtad – mosolygott rá Regi – meg kell semmisíteni az összes, a McDonald's sátánista idézéseivel kapcsolatos dolgot. Ennek a felét ügyesen el is intézted, amikor felgyújtottad a szertartástermet. Már csak a szétszórt hamvak és maradványok maradtak a hegyekben. Azokban a hegyekben, ahonnan eltûntek nemrégiben az emberek, és ahol a mekis fõnökeink által megidézett gonosz dolgok megmaradt ereje még mûködik. Dzsó odavezet minket, és megtesszük ott is, amit kell. - De pont õ…? - húzta a száját Betti. - Jajj, nem kell itt a rossz duma! - mondta Regi. - Most mi van? - nevetett a lány. - Semmi, csak mindig, amikor Dzsóról beszélünk vagy éppen feltûnik, megrándul az arcod. - Nem rándul meg nekem semmim! - tiltakozott a lány hevesen. - De tudod, milyen idegesítõ és kiállhatatlan tud lenni! Ha meg is rándul valamim, az csak azért van, mert rájövök, hogy ó, már megint itt van… Ebben a pillanatban Dzsó alakja tûnt fel az épület sarkánál. - Ó, már megint itt van… - mondta egyszerre Regi és Kitti, és a citromba harapott képû Bettit látva elnevették magukat. |