- Hát nem gyönyörű…?
Kati, a vidékről budapesti barátjához felutazott lány álmélkodva nézte a teliholdat. A kellemes erdei túra után a budai hegyek egyik elhagyatottabb, erdős részén állították fel sátrukat, egy romantikus éjszaka eltöltésének reményében. Most a sátor mellett feküdtek a pléden, és az eget bámulták. - De, csakugyan az – mondta Peti, és átölelte a lányt. Egy pillanatra mintha suhanó árny takarta volna el a teliholdat. - Ez mi volt? - rezzent össze a lány. - Nyugi – Peti nevetett az aggodalmán. - Csak valami madár, nyugalom! Hallod…? Le is szállt. Valóban, nem olyan messze tőlük az avarban motoszkálás hallatszott. A lány már épp megnyugodva sóhajtani akart egyet, amikor a motoszkálás hirtelen abbamaradt, és lépésekké változott. Súlyos, emberi léptekké, melyek lassan feléjük közeledtek. - Ez mi?? - ült fel most már ijedtebben a lány. - Ez nem madár...! Szemüket erőltetve meredtek mindketten a sötétbe vesző erdőbe, ahonnan úgy tűnt, mintha közeledne feléjük valaki. Peti felpattant, és abban a pillanatban meg is pillantott egy kontúrtalan árnyat, amint a pléd felé libegett az avar tetején. Kati is megláthatta, mert rémült, ideges nyögés szakadt fel belőle. Az árnyék egyszerre eltűnt. Akármi is volt, beleolvadt az éjszakába. A lépések is megszűntek. Síri csend borult rájuk. Peti már éppen megnyugtató szavakat kezdett volna mondani barátnőjének, mikor a lépések hirtelen az ellenkező oldalról kezdtek el közeledni. Nem olyan közelről, mint ahol abbamaradtak, hanem mintha az ellenkező irányból is elindult volna feléjük valaki. - Ki van ott?! - Peti hangja megremegett, miközben bátornak szánt kiáltással nézett bele a sötétbe. Senki nem válaszolt. Csak a lassú, halk, fenyegető léptek közeledtek. Mintha egy árny tűnt volna fel a legszélső fák között… Majd a léptek ismét abbamaradtak. - Mi ez? - kiáltotta idegesen a lány. - Mi a franc ez?! Peti sem bírta tovább idegekkel. Ellépett a félelmében remegő lány mellől, és vad ordítással beugrott a szélső fák közé, oda, ahol az árnyékot megpillantotta. Ordítása egy pillanat alatt fájdalomüvöltéssé változott, majd elhalt a sötétben. - Peti…? - A lány vékony, sírásba forduló hangja alig hallatszott, nem volt több, mint vékonyka nyekergés. Nem érkezett válasz. Síri, földöntúli csend telepedett az erdőre, még a tücskök is elhallgattak. Kati tudta, hogy menekülnie kellene, de teljesen megbénította a félelem. Nyöszörögve bemászott a sátorba, és térdét átkarolva tehetetlenül remegett. A sátor szövete hirtelen hasadt szét a rajta keresztül benyúló kéztől. A lány még érezte a haját megmarkoló kezet, de sikoltani már nem maradt ideje. Az erdőre néma csend telepedett. Csak a sátortól távolodó lassú, súlyos, távolodó léptek hallatszottak. |