Regi számára valahogy lelassultak a következő pillanatok. Látta a megpördülő Bettit. Krisztián fordultában a fegyveréért nyúlt.
Fekete hajú társnője gyorsabb volt, ő elő is rántotta tokjából. Használni azonban nem maradt ideje.
A barlangterem bejáratának padlóját beborító finom szemű háló, melyet eddig a félhomály miatt nem vettek észre, megrándult alattuk, és egyensúlyukat vesztve mindhárman elestek. A terembe érkező, fáklyát tartó csuklyás alakok pillanatok alatt lefegyverezték őket. - Ez komoly…? - nézett az egyikük a Betti táskájából előkerülő sokkolóra. A lány válaszképp leköpte. A férfi már épp lendítette volna a kezét, mikor az egyik félhomályos sarokból határozott női hang kiáltott rá. - Elég! A magas, nyúlánk, csuklyát és leplet viselő női alak odasétált hozzájuk. Arcát a takarás miatt nem lehetett látni, de a lányok számára a hangja nagyon is ismerős volt. - Szenvednek majd még eleget – érezték, hogy a nő elmosolyodik az álarc alatt. - Te vagy az étteremveze… - kezdte döbbenten Regi. - Talán igen, talán nem – a nő hangja mosolygósból hideggé váltott. Most már a többiek is felismerték. - Vedd le a maszkot! - mondta hevesen Betti. - Látni akarom, ki vagy! - Én csak egy árnyék vagyok – válaszolta csendesen a nő. Regi megborzongott. Eszébe jutott a nem is olyan régen, az A2-n tapasztalt rémség, a látott fura átváltozás, és a titkos szoba felé közeledő félelmetes árnyék, mely nem is olyan régen emberből nem emberibe váltott. Rápillantott a nő kezeire, kereste a karmokban végződő ujjakat, de addigra az, szavaihoz híven, visszatért a barlang távoli, árnyékos zugába. - És most...kezdődjék az áldozat! - mondta félelmetes hangon a csapatot vezető csuklyás férfi. - A halálotokkal új életet kap az, amit tisztelünk. A múltkor majdnem elpusztítottátok. Ideje, hogy megfizessetek érte! Megrántott valamit, és a nem messze tőlük lévő fekete szövetanyag, mely eddig teljesen beleolvadt a barlang padlójába, félrehúzódott. Alatta sötét, mély, több méter átmérőjű üreg sötétlett. A körülötte lévő alakok kezében lobogó fáklyák megvilágították a falait, de a lányok nem tudták kivenni az alját. - Mélyebb, mint gondolnátok – szólalt meg újra csendesen, a sarokból a nő. - És fájdalmasabb lesz, mint hinnétek. Bólintott egyet a csuklyás férfi felé. - Akkor hát...kezdődjék! - kiáltotta az, és Regi felé indult. - Á, inkább legyen vége! - hangzott fel hirtelen egy kiáltás, és a magasból, egy eddig homályba boruló sziklakiszögellésből Dzsó hirtelen előbukkanó alakját látták, amint ráveti magát a csuklyás férfira. Az a meglepetéstől nem tudott időben reagálni, amikorra pedig megmozdult volna, már késő volt. A fiú pillanatok alatt rajta termett, és ahogy mindketten megtántorodtak az irtózatos barlangszakadék szélén, a csuklyás férfit átfogva a lányok felé kiáltott. - Ébresztő, szerencsétlenek…! Ne engem bámuljatok! Aztán magával rántotta a csuklyást a mélybe. |