Odabent szinte harapni lehetett a hideget. A még este is érezhető nyári forróságnak a barlang falai közt megtett néhány méter után nyoma sem maradt,
és a lányok fázósan borzongtak össze.
- Ti is halljátok? - állt meg Regi. A lányok füleltek. - Akárki is az – mondta Betti – távolodik tőlünk. Felgyorsultak a léptei...mintha menekülne. - Akkor nyomás utána! Felgyorsították lépteiket ők is. A barlang se túl tágas, se túl szűk nem volt, de jó pár kanyar és elágazás tarkította útjukat. A hang alapján a léptek szinte futva távolodtak tőlük, mintha a rejtélyes illető valóban menekülne. Alaposan meg kellett nyújtaniuk a lépéseiket, hogy tarthassák vele az iramot. A következő kanyar után a járat kezdett kiszélesedni. A léptek már nem hallatszottak többé, de ekkor lámpáik fényében már a lányok is látták, hová tarthatott gazdájuk. A kiszélesedő járat végében tekintélyes méretű barlangterem fogadta őket, itt-ott sziklakiszögellésekkel, párkányokkal a fal és a mennyezet magasabb részein. Nagy levegőt véve, óvatosan léptek a terembe. Bár a sarkoknál, szabálytalan falkiszögelléseknél sok minden árnyékba borult, nem láttak senkit. - Hová mehetett? - suttogta Betti. Regi a terem végébe mutatott. - Ott mintha folytatódna a folyosó. Valóban, a terem félhomályos végéből több különböző járat is nyílt. - És mégis melyiket kövessük…? - kérdezte Kitti, mikor már a terem közepe felé jártak. - Én félek, hogy ez valami csapda... - Ezt korábban kellett volna meggondolnotok! Az éles, határozott hang késpengeként hasított a csendbe. A lányok döbbenten fordultak meg. |