- Jöhetnek a kommentek! - kacsintott Betti a kasszájától éppen távozó vendégre, akiről tudta,
hogy mindig negatív Google-értékeléseket szokott írni róla és az étteremről.
Rekkenő hőség volt, alig lézengtek a helyiségben. Aki tudott, elmenekült a Balatonra, a Dunához, vagy éppen a horvát tengerpartra a gyilkos hőség elől. Budapest gyakorlatilag kiürült, de csak ami a lakóit illeti; az agglomerációból érkező napi ingázók ugyanúgy bejártak dolgozni, ahogy a megszokott részeg turistahordák sem hiányoztak a belvárosból, csak éppen valamivel kevesebben voltak, és a nem a McDonalds-ot választották pihenőhelyük célpontjául, ami, tekintve az étterem talán sose működött légkondicionálóját, nem is annyira meglepő döntés volt részükről. - Milyen csend van ma...- osztotta meg hirtelen jött felismerését Regi is hátul a konyhán a bájos arcú, szőke hajú Kittivel, akivel egy pályán dolgoztak éppen. - Csak Betti hangját hallom folyton...akár egy piaci kofa! – nevetett. Kitti rápillantott Bettire, és megigazította a szőke haját eltakaró hajhálót. - A leghangosabbak a legmagányosabbak – mondta aztán korához képest bölcsen. - Szerintem ez csak álarc. - Hát én nem tudom – mondta Regi tűnődve. - Azon gondolkodtam, hogy… Nem tudta befejezni a mondatot a hirtelen felhangzó ordítástól. A fájdalomüvöltés pörölyként zúzta szét az étterem viszonylagos délutáni csendjét. A McCaféból jött, odafentről. - Hát ezt nem hiszem el … - Regi egyszerre volt dühös és rémült. - Mi ez már megint…?! A fájdalomtól üvöltő női hang nem hagyta abba, sőt más hangok is társultak mellé, izgatott kiabálás, segélykérő rövid tőmondatok, kiáltozás. Regiék látták felrohanni a műszakvezetőt, az idős biztonsági őr jó pár méterrel lemaradva, a lépcsőn sántikálva követte. - Nem mondom, hogy jó előérzetem van - Kitti folyton fölfele pillantgatott, azon tűnődve, menjen vagy ne menjen segíteni. - Ha ez megint üzemi baleset... - Ugyan már...a héten még csak a második! - mondta Betti azzal a kiismerhetetlen, félig cinikus, félig vicceskedő hanghordozással, amitől sokan a falra másztak. - Majd a vezetőink megoldják! Hiszen ezért vannak - nevetett. - Nem a naplopásért? - kérdezte a mellettük elhaladó Norbi, egy magas, nyegle járású srác, aki a műszakvezető távollétét kihasználva épp tiltott cigiszünetre indult kiszökni. - Na, te csak ne nagyon beszélj naplopókról! - válaszolta Betti. - Néztél már tükörbe munka közben? Akarom mondani, ami téged illet, „munka” közben? Majdnem megkaptad múltkor is a hónap nemdolgozója címet...csak azért nem te kaptad, mert az a gyerek, akit múlt héten kirúgtak, még nálad is kevesebbet dolgozott! - Hogy tudtok ilyenkor is ilyen hülyeségekről beszélgetni? - kérdezte Regi, dühös tekintetet vetve rájuk. - Valaki megsérülhetett...én felmegyek! - és már indult is az emeletre. Kitti és Betti váltottak egymással egy kölcsönösen lenéző pillantást, majd visszamentek a saját pályájukra. - A hős … - morogta Norbi a felsiető Regire pillantva, majd elindult ő is, csak ő az ajtón kifelé, elbújni a cigizéshez. Nem tudta, hogy jó darabig ez lesz az utolsó cigi életében. |