Zseblámpáik fénye cikázott a régi téglából készült falakon, ahogy haladtak előre a zegzugos rejtekfolyosón.
- Már csak egy fáklya hiányzik...rendesen a Nemzet aranyában érzem magam – mondta Betti, akit láthatóan felvillanyozott az ódon folyosón átélt kaland. A többieket megelőzve suhant a járatban, mint évszázadokkal ezelőtt élt, éppen szeretőjéhez igyekvő grófné. Csak a komor, vastag tölgyfaajtó előtt torpant meg. - Ehen – mondta elégedetten a szimbólumkutató. - Hát ezzel megvolnánk. Rápróbált az ajtó kilincsére. Az ajtó természetesen zárva volt. A férfi fura, szemöldökcsipeszhez hasonló eszközt vett elő a zsebéből, majd a zárba illesztve motoszkálni kezdett benne. - Nem voltam mindig szimbólumkutató – nézett mentegetőzve a lányokra. - Mi sem leszünk mindig mekisek. Sőt, szerintem már holnap sem, ha ide most betörünk, és ezek rájönnek. - Betti elemében volt, de hangja már kissé kezdett veszíteni magabiztosságából. - Szerintem nem a kirúgás a legfőbb veszély, amitől félnünk kell – mondta halkan Regi. Betti válaszolni akart, ám ekkor a zár halk kattanással megadta magát. Az ajtó kitárult, és a kis csapat egymás nyomában lépkedve beóvakodott a helyiségbe. A McDonald’s titkos szobájába. |