A nyugati mekiben a szokásos módon zajlott az élet. A vendégek sokan voltak és hangosak, a személyzet lassú és kevés,
a műszakvezető ordított, a leterhelt biztonsági őr, aki a tizenhetedik napját nyomta az étteremben egyhuzamban, próbált túlélni és legalább nem a vendégek szeme láttára elaludni,
a takarító próbálta eltüntetni a padlóról a kiömlött kólát és egyéb maradékokat, a terasz asztalain verebek és galambok csipegették az ott hagyott ételt...egyszóval a külső,
először arra járó szemlélő számára eléggé káoszos, a dolgozóknak viszont teljesen átlagos nap volt.
Regi is épp a McCafé kasszája mögött nyomott el egy ásítást, és unottan szemlélte a nem messze kávézó négyfős lánybanda ruhatárát. Bettit várta, hogy az visszatérjen kissé hosszúra nyúlt cigiszünetéről, és végre ő is lemehessen enni. Nincs ezeknek ízlésük, fintorodott el az egyik lány cipője láttán. Hogy engedhet így el otthonról valakit az anyja...amikor pedig jobban megnézte a lány szemöldöktetoválását, fejét csóválva el is fordult, és inkább a telefonját kezdte el nézegetni. - Elnézést, van itt kávé maguknál? A kérdést feltevő fickó nem kicsit tűnt bolondnak, Regina látásból ismerte a nyugati aluljáróból, ahol az szendvicsembernek beöltözve reklámozott időnként gyanús arab mobiltelefonüzleteket, fura tekintettel vizslatva közben az aluljáró prostijait. Legszívesebben megkérdezte volna tőle, hogy egy kávézóban mégis mit árulnának, perzsaszőnyeget, de inkább hagyta, és szó nélkül elkészítette a kért italt, vigyázva azért, hogy a pénz visszaadása közben véletlenül se érjen a fickó kezéhez. Ide már mindenkit beengednek, sóhajtotta, és a telefonja után nyúlt. Felnézett a távoli csörömpölésre. És mindenkit felvesznek, tette hozzá magában, elnézve az egyik takarítónőt, aki a felmosóval hadonászva hátulról épp nekiment az egyik vendégnek, kiverve annak kezéből a felmosófával az egész tálcányi rendelést, majd kiosztotta a szerencsétlen, kétségbeesett tekintettel álló vendéget, hogy „mérállott, amikor ű dógozna”. Megcsóválta a fejét, felemelte az imént készített jeges vizet, amit ők a mekiben egymás között csak Titanic-koktélnak hívtak (sok jég, kevés víz), ám a mozdulat félúton abbamaradt. Kimeredt szemmel bámulta a telefon képernyőjét, miközben a jégkockák halkan, figyelmeztetően megcsörrentek. |