- Kitti...egyszerűen hihetetlen vagy! - a fekete hajú nyomozónő barátságosan mosolygott a lányra.
- Bizony – tette hozzá Krisztián elismerően bólintva - , ha te nem vagy...azóta mindannyian a mocsár fenekén konzerválódnánk. Kitti elpirulva, de büszkén hallgatta az elismerő szavakat. A meki pihenőszobájában ültek, Kitti, Regi és Betti a kényelmes boxban verebekként összebújva, a nyomozópáros velük szemben a székeken. - Tény, hogy ügyes voltál… - Betti fintorogva, de azért valódi megbecsüléssel nézett kolléganőjére. Regina csak megszorította a lány kezét. - Jó, jó … elég... még elsírom magam – mondta elérzékenyülve Kitti. - Na, azt azért nem kéne – mosolygott a fekete hajú nyomozónő. - Most alighanem sokkal inkább az öröm ideje van itt. Hiszen vége az egésznek...tényleg vége! A három lány megkönnyebbülten sóhajtott fel. - Amúgy – kérdezte barátságosan, de érdeklődően a nyomozónő, Kitti felé fordulva – hogyan tudtál megmenekülni? - Ő segített – mutatott a lány Regire. Az szerényen lehajtotta a fejét. Kitti látta, hogy a többiek nem egészen értik. - Amikor Regi elmondott mindent a mekiben történt dolgokról, elmondta azt is, hogy óvakodjak az igazi Gonosztól, ami nem a meki betegagyú vezetőit jelenti, hanem a boszorkányt. Sejtettem, hogy egyszer lekerülök oda, a mocsárhoz, így tettem néhány óvintézkedést...a temuról lehet rendelni egy olyan kis pihekönnyű izét, ami elmerülés ellen van, ha megtelik vízzel, feldobja a viselőjét a felszínre. Aznap, amikor elkapott, megéreztem hogy figyel és rám vadászik... így már felkészülten mentem le a pincébe. Csak reménykedtem benne, hogy megelégszik a mocsárba fojtásommal... Miután tőle távolabb feljöttem a felszínre, csak vártam és próbáltam túlélni, mert tudtam, hogy hamarosan ti is ott lesztek. És így is lett... |