Vivinek voltak bizonyos elképzelései, hogy mi rejtőzhet a titkos ajtóval elzárt részeken. Titkos szerelmi légyottoknak kialakított baldachinos ágyas luxusszobák, hatalmas sarokkádak,
pezsgőfürdő, szivarszoba...sok mindenre gondolt.
Csak arra nem, amit valójában talált. Az ajtó mögött egy lépcsősor vezetett le a mélybe, melynek alján lehetett látni a kövekkel kirakott falú alagút kezdetét. - Tisztára, mint Drakula kastélya… - suttogta magának a lány. Telefonjával világítva óvatosan lement a lépcsőn, és benézett az alagútba. A lenti sötétség úgy nehezedett rá, mintha féltékeny lett volna a fényre, mely fentről beáramlott. Egy pillanatra feltámadt benne az ösztönös félelem, de végül legyőzte természetes fiatal kíváncsisága. - Akkor is ki kell derítenem, hová vezet… Halk, óvatos léptekkel indult el, telefonjával folyton körbevilágítva. Az alagút a kezdeti rövid egyenes szakasz után enyhén kanyarogni kezdett, de nagyjából ugyanabba az irányba tartott. Egyre gyorsabb léptekkel haladt, lába alatt gyorsan fogytak a méterek. Tudta, hogy már rég kiért a szálloda alól, és az irányból úgy sejtette, már bőven a nyugati pályaudvar területe alatt lehet, nagyjából a Nagykörút felé tartva. Az egyik kanyar után egyszerre csak fényt vett észre maga előtt. Lelassította lépteit, és torkában dobogó szívvel, egész testében megmerevedve állt meg az ajtó előtt, melynek majdnem nekiütközött. Nem az ajtó zavarta...hanem az ajtó mögül hallatszódó hangok. A szörcsögő, lihegő, furcsa hangok, melyek egy vadállat falatozására emlékeztették, mégis valahogy olyan emberiek voltak. Minden bátorságát összeszedve benézett a kulcslyukon. Attól, amit látott, kis híján elveszítette az eszméletét. A helyiség közepén, mekis egyenruhában, egy magas, fiatal srác feküdt. Mellette egy nő, aki mintha nem is lett volna emberi lény. A vadállatok támadó pozíciójához hasonlóan guggolt áldozata mellett, fehér, vízihulláéhoz hasonlító kezei eltűntek valahol a fiú testében, Vivi látószögén kívül. De a legnyomasztóbb az volt, hogy körülöttük félkörben homályos alakok ültek, akik némán figyelték mindezt. A guggoló, démoni alak egyszer csak felnézett. Egyenesen a kulcslyukra. Arcán egy hulla vigyora ült, gonosz szemei pontosan Vivi szemébe néztek. A lány visszafojtott sikollyal perdült meg, és rohant visszafelé, végig az alagúton, fel a lépcsőn át a szállodába, végig azt várva, hogy mikor nyúl utána egy kéz, visszarántva őt a sötétségbe. |