A rövidített, és meglepően könnyű műszak után a lányok energiával telve,
de azért nem kevés félelemmel a szívükben állták körül az alagsor alatti alagsor végében álló szekrényt.
A szekrény hátsó falát betöltő tükörben saját képmásuk komoran meredt vissza rájuk. - Pont, amilyennek gondoltam… - mondta Regi. - És pont, amilyenre én gondolni sem akartam soha... - válaszolt Betti, de azért leguggolva tessék-lássék már a szekrény belsejét vizslatta telefonja fényénél. A szekrényt félénken, kissé távolabbról szemlélő Vivi, akit már másodszorra csempésztek le a dolgozói területre - fel sem tűnt senkinek a nagy forgalomban és jövés-menésben -, egyszer csak halkan felkiáltott. - A szimbólum! A lányok követték kinyújtott mutatóujjának útját, és ahogy közelebb hajoltak, a szekrény jobb alsó sarkában meglátták a már korábban is látott jelet. - Vajon ezen is van valamilyen írás…? - tűnődött Regi, és a szimbólum alatti területet szemügyre véve, dörzsölni, nyomkodni kezdte a helyet. Ebben a pillanatban kattanás hallatszott. Regina kezének nyomására a szekrény sarkának egy kis része beljebb ugrott, az ajtó tükre pedig elfordult. Mögötte sötét lépcsők vezettek le valahová a mélybe. |