A lépcső alján szűk folyosó várta őket, mely nem sokkal később élesen jobbra kanyarodott.
- Én nem tudom, mennyi alagút van itt a nyugati környékén – próbálta beszéddel oldani a feszültséget Vivi –, de ha egyszer vége lesz ennek, nyitni kéne itt lent egy szellemkastélyt, és belépőt szedni. - Meglátjuk – válaszolta Regi, de nem mosolygott. - Éljük túl a ma éjjelt, aztán meglátjuk. Csendben haladtak tovább. A folyosó szűkebb volt annál, mint ahol legutóbb jártak, és a falainak kövei is kevésbé látszottak réginek, mintha ezt később építették volna. Vivinek várkastélyok rejtekútjai jutottak eszébe róla. - Nagyjából a szálloda felé haladhatunk – szólalt meg Regi. - Ha tartjuk ezt az irányt, akkor nemsokára odaérünk, ahol az a terem volt, ahol Jant meggyilkolták. - Az áldozat terme… - borzongott össze Vivi. - De „várom” már… - Ha igaz, amit a szakértő mondott – mondta Regi - , most, újholdkor nem lesz ott senki és semmi. Ilyenkor, két szertartás között nem történik semmi, mert ilyenkor a leggyengébbek. Odamegyünk, gyorsan végzünk, és jövünk is ki. Nagyobbat nem is tévedhetett volna. |