- Én továbbra is azt mondom, nézzünk utána - mondta Málna, ahogy a következő délután, mikor mindhárman szabadnaposak voltak,
összegyűltek a meki teraszán, megbeszélni, mitévők legyenek. - Nézzük meg azt a csatornát!
- Te bolond vagy – fújta rá a füstöt Szandi. - A meki pincéjébe nem merek lemenni azóta, szerinted oda majd lemegyek? - Vigyázunk rád! - tette a lány vállára a kezét Dominika. - Meg különben is, van egy tervem. - És mi lenne az? Dominika hosszan hallgatott. A két lány győzködni kezdte, hogy mondja már, mire hosszas hallgatás után kibökte: - Nappal megyünk le. Akkor alszik. - Ez ám a terv! - mondta gúnyosan Szandi. - Fokhagymát, keresztet is viszünk? - Jól van na, csak úgy mondtam – válaszolta durcásan a lány. - Amúgy ez nem teljesen hülyeség – mondta békítő hangon Málna. - Eddig amit hallottunk eseteket, azok mind éjjel történtek. - És ha tévedtek, és mégsem alszik? - kérdezte Szandi, komoly arccal megigazítva a szemüvegét. - Csajok, ez nem vicc. Ez nem valami horrortörténet, ahol a boszorka éjjel fenn van, nappal meg simán odamész, és karót döfsz a szívébe, hanem ez a valóság, és velünk történik. Ez a valami embereket kapott el, marcangolt szét. Engem halálra ijesztett. Regiéket majdnem elkapta. És ti ezt mondjátok, menjünk le hozzá? Mégis minek? - Ha ez egy könyv lenne – mondta álmodozón Dominika –, most hirtelen megjelenne a pap, hogy mégis segít nekünk, hozna ilyen ördögűzős kellékeket, lemennénk vele együtt, és secperc alatt kiűzné ezt a gonosz valamit a meki alól. - De ez a valóság – hűtötte le Szandi. - Itt nem fog senki segíteni, az író nem ír bele váratlan fordulatot, nem jön pap, vagy ha jön, azt mondja nem segít, mint ahogy mondta is. Ez a valóság, csajok, és komolyan mondom, olyanok vagytok, mint a hülyék a horrorfilmekben, akik lemennek a pincébe, ahová amúgy épeszű ember soha nem menne le. - Épeszű ember a mekibe se megy dolgozni – viccelődött Málna, oldva a feszültséget. - Ott a pont! - mondta Dominika. - De kössünk alkut. Ha viszünk lámpát, telefont, és csak a legbiztonságosabb részeken kutatunk, meg hagyunk üzenetet a mekiben, hogy hol keressenek ha eltűnnénk, és megígérjük hogy nagyon óvatosak leszünk és végig együtt maradunk, utána pedig elvállalunk helyetted egy-egy műszakot, és meghívunk életed csokitortájára...úgy lejössz velünk? Szandi ránézett. - Ilyen szépen még sose hívott senki sehova – mondta végül elmosolyodva. - Na jó, legyen. De a csokitortát felejtsétek el, tudjátok hogy fogyókúrázom. Legyen helyette csokiszökőkút! Nevetgélve indultak el, az öreg által adott térképet böngészve. A pályaudvar egyik szellőzőjének rácsai közül hideg, gonosz tekintet követte őket. |