A férfi fázósan húzta össze a kabátját a hideg, szemerkélő esőben. Onnan, ahol ő leszállt, a gyorsan elsiető,
kevés számú utasnak már szinte csak a körvonalait lehetett látni a pályaudvarra leereszkedő sűrű ködben. A vasúti munkások is gyorsan elsiettek már,
egy részük a kivilágított Nagykörút, más részük az őrházak biztonságot nyújtó menedéke felé.
Egyedül volt. Az aznapi utolsónak befutó vonattal érkezett a Nyugati pályaudvarra. A vasárnap éjszaka és a borzongós, ködös novemberi időjárás miatt a pályaudvar és környéke kihaltabb volt a szokásosnál. Hideg szél fújt, a köddel birkózó lámpák sárga, halvány fénye kísérteties derengésbe vonta a pályaudvar külső peronját. A férfi sietve indult el a peronon, csak kopogó léptei hallatszottak a sűrű csöndben. Néha maga mögé pillantott. Bár nem hitt bennük, de hallotta a legendákat a rémről, aki éjjelente elviszi magával az óvatlan utast, akinek később csak a holtteste kerül elő, vagy még az sem. A pályaudvar építése óta szóltak pletykák a leírhatatlan borzalomról, ami emberekre vadászik a környéken. Hirtelen zajt hallott, közel a sötétből. Odapillantott, de csak a lámpák fényében kavargó ködöt látta. Szemét erőltetve próbált belelátni a félhomályba, amikor mintha egy árnyék suhant volna át a peron melletti bozótoson. - Van ott valaki…? - kérdezte, próbálva nyugalmat erőltetni a hangjára. Mintha furcsa, lihegéssel kevert sóhaj jött volna válaszul valahonnan a sötétből. - Halló…! - próbálkozott még egyszer, immár remegő hangon a férfi. Ebben a pillanatban gonosz, kárörvendő kacagás hangzott fel, közvetlenül mellette. Hirtelen rémületében futásnak eredt. A ködpászmák körülfonták, néha el-elhúzódtak előle, majd újra visszatértek. Mély, sem nem állati, sem nem emberi morgást hallott, és súlyos léptek hangját, melyek követték, akármilyen gyorsan is futott. Már majdnem a peron elejéhez ért, amikor nem bírta tovább szusszal. Ziháló lélegzettel megállt, és gyorsan maga mögé nézett, a ködös sötétbe. Csend támadt. A morgás abbamaradt, és a léptek sem hallatszottak többé. Már csak néhány méterre járt a pályaudvar jól megvilágított részétől. Megfordult, hogy egy utolsó erőfeszítéssel nekiinduljon a biztonságot jelentő fények felé, és abban a pillanatban megdermedt a rémülettől. Közvetlenül előtte egy árnyalak állt. A férfi riadtan hőkölt hátra. Szívét megdermesztette a félelem. Az előtte álló rém arcából rászegeződő gonosz szempár és a felemelkedő, karmosnak látszó kezek sosem érzett iszonyattal töltötték el. Megpróbált mozdulni, de elkésett. Borzalmas sikolyát messzire vitte a feltámadó, jeges szél. |