Már az áru összekészítésének a vége felé járt, amikor zajt hallott a folyosóról.
Megdermedt. Tudta, hogy a hatalmas forgalom miatt mindenki fent van és dolgozik, senki más nem lehet rajta kívül a pincében. Jeges rémület kezdett felkúszni a gerincén. Hirtelen eszébe jutottak a hónapokkal ezelőtt átéltek. A kísértetjárás. A rejtélyes zajok...az állandó félelem, ami akkoriban az életüket kísérte az étteremben. A találkozása a félelmetes árnnyal, a pince falaiból áradó állandó, megnevezhetetlen félelem. Regiék találkozása a rémálomszerű lénnyel... Egyszerre csak lassú, fenyegető léptek hangzottak fel kintről, melyek egyenesen a raktár felé tartottak. Szandi szíve a torkában dobogott, pánik kezdett eluralkodni rajta. A léptek megálltak az ajtó előtt. A lány a szája elé tett kézzel próbálta visszafojtani az előtörni készülő sikoltást. Csend. Kiáltani szeretett volna, de nem jött ki hang a torkán. Szíve szerint rohanni kezdett volna, de jól tudta, a raktárnak csak az az egy kijárata van, és a sétáló lidércnyomás pont az előtt állt. Némán, a rettegéstől dermedten bámulta az ajtót. Halk neszek. Kaparászás hangja, mintha karmokban végződő kéz keresgélne a falon. Az ajtó megnyikordult. Szandi sohasem rettegett még így életében, mint most. Könnyes szemmel, ajkát beharapva bámult meredten az ajtóra. Csend. Karmolászó kezek hangja. Furcsa, nem emberi sóhaj és nyögés keveréke. Majd a súlyos léptek elindultak visszafele, és lassan, egyre halkulva távolodtak az alagsori folyosó vége felé. Szinte egy örökkévalóságnak tűnt az az idő, mire a léptek teljesen elhaltak. Szandi csak ekkor merte megkockáztatni, hogy kijöjjön a raktárból. Résnyire nyitotta az ajtót, jobbra, majd balra pillantott és minden idegszálával pattanásig figyelve a környezetére, kióvakodott a folyosóra, mikor hirtelen megpillantotta kívülről is az ajtót. A szívverése is elállt. Az ajtón vörös, démoni betűkkel egy felirat állt: MEGHALTOK IDELENT A folyosón vibrálni kezdtek a fények. Halk sikollyal rohant fel a lépcsőn a konyhába. |