Regina úgy vélte, két eset lehetséges. Vagy tényleg létezik a boszorkány,
akinek valahogy megbolygatták a sírját a múltkori csatornaátépítéssel, vagy valaki szintén ismeri a legendát, és gonosz tréfát uz a nyugati meki dolgozóival.
Tudta, csak egy módon derítheti ki. És azt is, hogy egyedül nem lesz rá képes. A múzeumlátogatás után munkába menet bevárta a meki teraszán barátnojét, Bettit, akivel ugyanakkor kezdodött a műszakjuk. Betti alacsony, barna hajú, kissé duci, amolyan manószerű, de szép arcú, kihívó tekintetű és viselkedésű lány volt, aki határtalan cinizmusáról, és bátor, vagy talán inkább vakmerő természetéről volt ismert. - Na mizu? - kérdezte, mikor meglátta Regit. Ő válaszul kezébe adta azt a néhány papírt, amit a régész nyomtatott ki. - Ez - válaszolta. - Olvasd és készülj…este dolgunk lesz! Betti olvasás közben különféle fintorokat vágott, és néha Reginára nézett, hogy vajon szórakozik-e vele. Mikor látta Regi komoly arcát, felsóhajtott. - Nem mondod, hogy te most munka után boszorkánysírt akarsz keresni ivás helyett? - Pedig de - mondta Regi. - Most már a végére akarok járni ennek az egésznek. - És hol véled megtalálni? Vagy hogy akarsz elindulni? - Na ez az, amit még ki kell találnunk - mondta gondterhelten Regi. - Kezdetnek megnézzük azt a helyet, ahol a munkások dolgoztak a múltkor, és ha onnan nem vezet sehová út, akkor ráérünk gondolkodni a következő lépésen. - Hát jó - sóhajtotta Betti. - De ha nincs is semmi misztikum, csak valaki szórakozik, az nagyon meg fogja bánni! Elásom a csatornába, és pár száz év múlva az Ő sírját fogják keresni a jövő mekisei - nevetett. - Csatlakozom - nevetett Regi. - De akkor néhány műszakvezetőt is pakoljunk már mellé, hogy ne legyen magányos. - Adom - mondta Betti. Elnyomták a cigijüket, Betti még köpött is egyet, aztán elindultak befelé átöltözni. Ahogy megdörrent az ég, és egy villámlás egy pillanatra megvilágította a környéket, látszott, hogy egy gonoszul csillogó szempár eltunoben még éppen megvillan. Mintha azt üzente volna : hamarosan találkozunk! |