Munka után Regina úgy döntött, tart egy kis terepszemlét. Kiment az étterem teraszára, rágyújtott,
és körbesétált az étterem körül. Hideg volt és fújt a szél, fázósan húzta össze magán a már szinte védjegyévé vált bőrdzsekit.
Feltűnt neki, hogy a terasztól nem messze, egy elkerített részen, ahol csatornanyílások és szellőzők voltak, és senki nem tudta, mi célt szolgál pontosan az a terület,
emberek mozognak. Elhatározta, hogy szemügyre veszi őket.
Odasétált és látta, hogy néhány csatornamunkás dolgozik, csöveket emelnek ki egy aknából, valamit szerelnek és közben sűrűn káromkodnak. Elhatározta, hogy beveti minden csáberejét, hátha sikerül megtudnia tőlük valamit. Vagy a munkások voltak immunisak az aurájára, vagy nem látták jól a sötétben, de a férfiszemeket odavonzó és megigéző mozgása, lefegyverző mosolya és hangja ezúttal süket fülekre talált. A köszönésére a munkások épp csak felnéztek, aztán tovább folytatták a munkát, nem fordítva nagyobb figyelmet rá, mint a környéken az étterem miatt igencsak elszaporodott galambokra. - Mit akarsz itt? Ez lezárt terület! - förmedt rá az egyik munkás, aki épp akkor ért vissza valahonnan. - Hé, bocs hogy élek! - mondta Regi. - Csak érdekelt, hogy mit dolgoztok itt késő éjjel is. - Bocs - mondta a fickó kissé megenyhültebb hangon. - Tiszta ideg itt most mindenki, most volt kint a rendőrség meg a mentők, egyik kollégánkat elvitték. Most mindenki gyanús. - Gyanús? Hogyhogy? - Regi nem értette a helyzetet, de érezte, hogy ez az egész valahogyan kapcsolatban van a mekiben történt furcsaságokkal. - Hát - mondta a fickó - , nem szabadna elmondanom, de az aknában szereltünk, amikor az egyik kollégát lerántotta valaki. A lezárt aknából, amit mi nyitottunk fel. A hideg kiráz, ha rágondolok... egyszer csak felnyúlt a sötétből egy kéz, és lerántotta. Kis híja, hogy ott nem maradt a srác… - Az igen…! És tudják már, ki volt? - Elvileg ez meg sem történhetett volna - válaszolta a fickó. - Ez egy 16 méter mély akna, ami valami csatornaelágazásba vezet lent, egy régi járatba. Le volt zárva, és mégis volt bent valaki. A rendőrség órákig helyszínelt, de nem találtak semmit. A járatot vasajtó zárja, meg mi is állandóan zárva tartjuk fent a csatornafedelet. Senki nem volt lent, és mégis kinyúlt valaki onnan! Most lehegesztjük fentről az egészet, rácsot teszünk rá, aztán húzunk innen. Bárkivel megverekszem ha kell, de szellemekkel nem tudok mit kezdeni... - Én mondom, igaz a pletyka - szólalt meg az egyik munkás a lentiek közül. - Milyen pletyka? - kérdezte Regi, még mindig az előbb elmondottak hatása alatt. - Hát - törölte meg izzadt homlokát a dzsekije ujjával a munkás - , azt beszélik, hogy száz évekkel ezelőtt ezen a helyen egy boszorkány háza állt. Akkor még ez külváros volt, szinte falu, s a helyiek nem nézték jó szemmel a ténykedését. Sok furcsaságot beszéltek róla, hogy teleholdkor az ördöggel van találkozója, gyerekeket áldoz neki, és rontást hoz arra, akire akar. Egy nap megelégelték, és rágyújtották a házát. Állítólag pont ezen a helyen állt. - Én nem nagyon hiszek a természetfelettiben - szólalt meg a másik munkás - , de kezdek arra hajlani, hogy a múltkori átépítéssel megbolygattunk valamit, amit nagyon nem kellett volna. - Na kész is - mondta lentről az egyik munkás, azzal sebesen feljöttek mindketten a felszínre, zárták a rácsot, aztán sietősen a csatornafedelet. - Mi most leisszuk magunkat a sárga földig - mondta az egyik munkás - aztán eldöntjük, jövünk-e még erre valaha. Te is menj haza, kislány, és óva intelek, hogy sötétedés után a környéken járkálj! - mondta, azzal sietősen elindultak a kocsijukhoz. Regina elgondolkodva nézett utánuk. |