A félelem étterme

7. fejezet

     Egész este esett az eső, még bentről is hallani lehetett a zuhogását. Néha meg-megdördült az ég, és a villámok különleges fénybe vonták az éttermet. Hála az égnek vendég nem sok volt, a baljós időben keveseknek jutott eszébe betérni. A dolgozók főleg csak lézengtek, a műszakvezetők unalmukban 10 percenként kijártak cigizni, ezzel is példát mutatva a dolgozóknak.

     Amikor műszakjuk végeztével Regiék kiléptek az ajtón, a lány már ott állt a terasz egyik asztala mellett. Fura, fakó és szürke esőkabát borította a testét, amely úgy betakarta, hogy még az arca sem látszott ki a kapucnija alól. Regi csak két világos színű szemet látott belőle.

Betti csípőre tette a kezét és éppen meg akarta mondani Reginek, hogy bolond, aki ilyen időben bármerre elindul, főleg nem boszorkányokat keresni, amikor a lány az asztal mellett megszólalt.

- Jó estét.

- Jó estét - visszhangozta Regina meglepetten. - Te mit csinálsz itt egyedül ebben az esőben?

A lány Regi felé fordította a szemét.

- Hát nem valami szép idő- mondta aztán száraz, fáradtnak tűnő hangon. - Ti vagytok azok, akik a csatornába akarnak lemenni?

Regi meghökkent.

-Honnan tudod?

A lány, alakjából ítélve olyan tinédzserlány-féle, megvonta a vállát.

- Kihallgattalak benneteket pár órája.

- Mi? - lepődött meg Betti. - Amikor cigiztünk?

- Igen - válaszolta a lány monoton, fura hangon. - Amikor cigiztetek.

- Valóban a csatornába akarunk lemenni - biccentett Regi, alaposabban is szemügyre véve a lányt. - De miért kérded? És hogyhogy kihallgattál?

- Én jól ismerem a csatornarendszert - mondta kitérően a lány.

- Mit kérsz azért, hogy odavezess bennünket? - kérdezte Betti.

A lány hallgatott, aztán rövid tétovázás után határozatlanul kibökte.

- Egy doboz cigit.

Regi biztos volt benne, ha most azt mondaná, csak egy fél dobozt ér meg nekik a dolog, a lány gondolkodás nélkül ráállna az alkura. De nem próbálta ki.

- Megkapod. Mikor indulunk?

- Most - mondta a lány, és elindult előttük, a közeli csatornalejárat felé.

- Ezzel a lánnyal megfogtuk az isten lábát - súgta oda csendben nevetve Betti.

Ha tudta volna, mi vár rájuk, talán mást mondott volna.

Előző fejezet         Következő fejezet