Másnap Regina úgy döntött, hogy ellóg az utolsó pár óráról, hogy kicsit kutathasson a múzeumi könyvtárban.
Lerázta a folyosón az udvarlókat, a cigikéregetőket, és csendben kisurrant az utcára. A villamoson végig azon gondolkodott, mennyi valóságtartalma lehet annak, amit a munkások mondtak előző este. - Kicsit a körmére nézünk most ennek a boszorkánynak! - gondolta, ahogy a tavaszi napsütésben lassan, cigizgetve sétált a múzeum felé. A helytörténeti múzeum alagsora homályos volt, akárcsak a vezető régész tekintete, amikor álomittasan felpillantott a papírjaiból Regina halk kopogtatására. - Tessék… - mondta álmosan. - Jónapot...egy rejtély után kutatok! – mondta bátran, rögtön a lényegre térve Regi, remélve, hogy ezzel felkelti a fickó érdeklődését. Ám az csak fáradtan legyintett. - Én is – válaszolta fásultan. - Azt akarom kideríteni, hogy fogom a múzeumi fizetésből kifizetni a villanyszámlámat, úgy, hogy még egyek is. Regi felnevetett. - Na mondja – kínálta hellyel egy kézmozdulattal a fickó. Regi röviden elmondta a boszorkányról hallott legendát. - Hm – mondta a régész. - Valamit hallottam én is erről...Mindjárt utánanézünk! A múzeum saját adattárában kis kutatás után lassan kezdett kirajzolódni a kép Regi előtt. Ha a korabeli leírásoknak és a helytörténeti legendáknak hinni lehet, a munkások igazat mondtak. Tényleg létezett az a nő, akit pár száz évvel ezelott a környékbeliek boszorkánynak hittek, tényleg ott állt a háza a nyugati meki mögött, és tényleg rágyújtották a dühös környékbeliek. Utána összetörték a csontjait, és elásták a háza pincéjében, mélyen a föld alá. Nagyjából ennyit sikerült kideríteni, de Regi úgy gondolta, az étteremben történt eseményekkel összevetve meglehetősen érdekes a dolog. -Aztán vigyázzon a boszorkányokkal! - intett utána a vezető régész, miután kikísérte az adattárból. Regi félmosollyal intett búcsút, aztán lassan, elgondolkozva indult a meki felé. |