Másnap Regina úgy döntött, hogy ellóg az utolsó pár óráról, hogy kicsit kutathasson a könyvtárban.
Lerázta a folyosón az udvarlókat, a cigikéregetőket, és csendben kisurrant az utcára. A villamoson végig azon gondolkodott, mennyi valóságtartalma lehet annak,
amit a munkások mondtak előző este. - Kicsit a körmére nézünk most ennek a boszorkánynak! - gondolta, ahogy a tavaszi napsütésben lassan, cigizgetve sétált a könyvtár felé.
A könyvtárba érve, a helytörténeti és régészeti szakkönyveket áttanulmányozva kezdett kialakulni benne egy kép az ügyről. A munkások igazat mondtak, tényleg létezett az a nő, akit pár száz évvel ezelőtt a környékbeliek boszorkánynak hittek, tényleg ott állt a háza a nyugati meki mögött, és tényleg rágyújtották a dühös környékbeliek. Utána összetörték a csontjait, és elásták a háza pincéjében, mélyen a föld alá. Regina úgy vélte, két eset lehetséges. Vagy tényleg létezik a boszorkány, akinek valahogy megbolygatták a sírját a múltkori csatornaátépítéssel, vagy valaki szintén ismeri a legendát, és gonosz tréfát űz a nyugati meki dolgozóival. Tudta, csak egy módon derítheti ki. És azt is, hogy egyedül nem lesz rá képes. A könyvtár után munkába menet bevárta a meki teraszán barátnőjét, Bettit, akivel ugyanakkor kezdődött a műszakjuk. Betti alacsony, barna hajú, kissé duci, amolyan manószerű, de szép arcú, kihívó tekintetű és viselkedésű lány volt, aki határtalan cinizmusáról, és bátor, vagy talán inkább vakmerő természetéről volt ismert. - Na mizu? - kérdezte, mikor meglátta Regit. Ő válaszul kezébe adta azt a néhány papírt, amit a könyvtárban nyomtatott ki. - Ez - válaszolta. - Olvasd és készülj…este dolgunk lesz! Betti olvasás közben különféle fintorokat vágott, és néha Reginára nézett, hogy ez most komoly, vagy csak valami készülő szivatásról van szó. Mikor látta Regi komoly arcát, felsóhajtott. - Nem mondod, hogy te most munka után boszorkánysírt akarsz keresni ivás helyett? - Pedig de - mondta Regi. - Most már a végére akarok járni ennek az egésznek. - És hol véled megtalálni? Vagy hogy akarsz elindulni? - Na ez az, amit még ki kell találnunk - mondta gondterhelten Regi. - Kezdetnek megnézzük azt a helyet, ahol a munkások dolgoztak a múltkor, és ha onnan nem vezet sehová út, akkor ráérünk gondolkodni a következő lépésen. - Hát jó - sóhajtotta Betti. - De ha nincs is semmi misztikum, csak valaki szórakozik, az nagyon meg fogja bánni! Elásom a csatornába, és pár száz év múlva az Ő sírját fogják keresni a jövő mekisei - nevetett. - Csatlakozom - nevetett Regi. - De akkor néhány műszakvezetőt is pakoljunk már mellé, hogy ne legyen magányos. - Adom - mondta Betti. Elnyomták a cigijüket, Betti még köpött is egyet, aztán elindultak befelé átöltözni. Ahogy megdörrent az ég, és egy villámlás egy pillanatra megvilágította a környéket, még éppen látszott, hogy egy gonoszul csillogó szempár eltűnőben még éppen megvillan. Mintha azt üzente volna : hamarosan találkozunk! |