A műszakvezető, talán önmagát is meglepve, betartotta az ígéretét.
Késő este, mikor már lazább volt a forgalom és többen ráértek, felajánlotta, hogy aki szeretne, lemehet vele körülnézni az alagsorba.
Néhányan éltek a lehetőséggel, mert még sosem jártak az öltözőknek, raktáraknak és egyéb helyiségeknek helyet adó, már jól ismert pinceszintjük alatti alsó pincében.
Köztük volt Regi is.
A pince folyosójának a végén, egy fekete, mocskos vaslépcsőn ereszkedtek le a mélybe. Ez a szint ugyanakkora kiterjedésű volt, mint a kivilágított, megszokott alagsoruk, de nem volt berendezve, sőt kivilágítva is csak módjával. Csupasz téglafalak között haladtak, zseblámpával bevilágítva minden folyosóról nyíló helyiségbe, falfülkébe. - Hogyhogy ilyen dupla pinceszint van itt? - kérdezte az egyik lány. - Fogalmam sincs - válaszolta a műszakvezető. - Nagyon régen építették, valamikor ez az épület, ami most a mi mekink, is a nyugati pályaudvarhoz tartozott. Ahol most a meki van, az valamikor Sissi királyné bálterme volt. Az 1800-as években építették... - mondta Regi, álmodozó tekintettel nézve a falakat. - Rengeteg alagút vezet ki innen, a legtöbbségük már el van falazva...olvastam! - mondta mentegetőző tekintettel. Olvashatnál többet is... - morogta a műszakvezető. - Legtöbbségük...? Regi vállat vont, és folytatta. - Van innen pár száz méterre egy majdnem 200 éves gyalogos aluljáró, ami a 6. és a 13. kerületet köti össze. Van benne egy elfalazott ajtó...az is ide vezet. Meg állítólag a kisföldalattihoz és a máv kórházához is vannak járatok... - Azta… - mondta az egyik lány. Nem tudták, hogy a meglepődése az elhangzott információnak, vagy a csatornafedél látványának szólt, ami előtt vezetőjük az egyik félreeső helyiségben megtorpant. - Lehet hogy nem is kívülről, hanem ebből az irányból érkezett, aki Szandit megijesztette - mondta Regi. - Innen aligha - mondta a műszakvezető. - Ez a csatornafedél már tavaly is rozsdás volt, amikor utoljára takarítottunk itt lent. Nézzetek rá, hogy néz ki… Valóban, a fedél tiszta rozsda volt, félig por lepte be, és nem úgy nézett ki, mint amit mostanában mozgattak. Regi ennek ellenére elgondolkodva nézte. - Megpróbálhatom felnyitni? - kérdezte. - Szó se lehet róla! - mondta a férfi. - Még megvágod magad azzal a rozsdás vassal, aztán ha kijön az ÁNTSZ és meglátja mi van itt lent, nem csak engem csuknak le, de az éttermet is örökre bezáratják. Különben is, legfeljebb egy szűk akna lehet alatta, ami a szennyvízcsatornába vezet…aligha jönne onnan ide bárki, de ha mégis, a szagáról biztosan megéreznénk. A lányok felnevettek, aztán miután a maradék néhány helyiségben is körülnéztek, de nem találtak semmit, lassan elkezdett mindenki visszaszivárogni a feljáróhoz. - Na jó, ezen is túlvagyunk - mosolygott a műszakvezető az utolsónak maradó lányra, és szokásához híven megpróbálta átkarolni a vállát, de az rutinos mozdulattal elsiklott előle. Miközben lekapcsolta odalent a villanyt, a műszakvezető a távozók után kiáltott : - Senki nem jöhet le ide mostantól, se egyedül, se többen! Regina elgondolkodva nézett vissza rá. |