- Hát ez kemény - mondta Betti. - Tudtam előre, hogy ez lesz!
- Várjunk egy kicsit - mondta csendesen Regi. - Mégis mire? Ez itthagyott bennünket! Regi nem válaszolt csak elgondolkodva körbenézett, és megpróbált arrébb lépni. Legnagyobb rémületére azon a helyen, ahol nagyjából a következő kőnek kellett volna lennie, csak víz volt. Óvatosan körbetapogatózott, de sehol nem ért szilárd talajt a lába. - Hé! Lány! Hova tűntél?! - kiabálta hangosan Betti. Nem jött válasz. - Azt vágod - kérdezte Betti - hogy ha ez itt hagyott bennünket, az életben nem találunk vissza? - Nyugi - mondta Regina. - Valamit majd csak kitalálunk. - De mit? A telefonom fent maradt az öltözőben, még hívni se tudunk senkit. - Enyém is fent van - mondta Regi. - Na fasza! Ez a fény meg nem elég hozzá, hogy megtaláljuk az utat visszafele. - Igaz is - mondta Regi - honnan jön itt fény? Ezen mindketten elgondolkoztak. Körbevizslattak, ameddig elláttak, de nem láttak semmilyen fényforrást, mégis halvány derengés világította meg a termet, vagy folyosót, vagy bármi legyen is az, ahol voltak, 1-2 méter távolságig. A helyiség többi része viszont sötétbe burkolózott. Regi nem volt biztos benne, hogy egyedül, segítség nélkül egyáltalán megtalálnák-e a víz alatti köveket, amiken eddig lépkedtek. Csak azt a kettőt látta, amin ő és barátnője álltak, de visszafelé tekintve a Betti mögötti terület már teljes sötétségbe burkolózott. - Elátkozott hely ez! - mondta idegesen Betti. - Soha nem kellett volna lejönnünk ide. - Bizony nem kellett volna - szólalt meg pár méterre tőlük egy női hang.
|