- Mit szólsz hozzá? - kérdezte boldogan vigyorogva Völgyi.
- Érdekesnek érdekes… - csóválta a fejét még mindig kissé döbbenten a hadnagy. - De ez nem lehet a Parlament alagútja. Mivel a József Attila utcai oldalon vagyunk, ez tényleg valahová a Váci utca felé vezethet. - Annál inkább nézzük meg! - mondta Völgyi, és már indult is lefelé a lépcsőn. Felettese még mindig kissé döbbenten követte. Döbbenete akkor teljesedett ki tökéletesen, amikor a lépcső aljára érve nem egy járatot, hanem egy lépcsőfordulót pillantott meg. A lépcsősor pedig folytatódott, az ellenkező irányba, egy még mélyebb szintre. - Ennyit az irányokról – vigyorgott felettesére Völgyi. A hadnagy dühösen ránézett, aztán a lépcső alján, egy régi vasráccsal elzárt folyosószakasz előtt mindketten megtorpantak. - Ez bizony mégiscsak a Parlament iránya – suttogta meghatottan Völgyi. - Azt én is látom… - morogta Horváth. - Az álcázás művészete… - suttogta a főtörzszászlós. - Mit hadoválsz? - Ha valaki a Parlament felé eső szárnyból kezdené keresni az alagutat, és ott nem találná, tovább már nem is jönne, feladná...mint te, főnököm – hunyorított félve a hadnagyra. Az dühösen nézett vissza rá. Aztán, kissé megenyhülve, bevilágított a rácsok mögé. - Szerinted tényleg a Parlamentbe vezethet? - Csak egy módon tudhatjuk meg… - lépett előre Völgyi, kitárva a rácsos ajtó egyik szárnyát. A sarokvasak nyikorgása elnyelte a hadnagy halk káromkodását. |