- Hát itt nincs semmi, csak falak – nézett kárörvendően a hadnagy a mögötte haladó,
lelkesen szemlélődő kollégájára. Már legalább a pince felét bejárták, de ládákon, rácsos ajtók mögötti iratkötegeken és egy-két törött széken kívül semmit nem találtak.
- Tuti, hogy van itt valami – válaszolta amaz, itt-ott megkopogtatva a komor falakat. - Van hát – válaszolta a hadnagy. - Kosz, penész, meg régi iratok...sőt szerintem arrafelé – mutatott a kanyar utáni sötétségbe – még patkányok is. Szerintem itt kéne visszafordulni. Az a rész már amúgy is a Parlamenttel ellentétes oldalra vezet, onnan maximum a Váci utcai mekibe nyílhat járat. Nem is bánnám – csapott méretes pocakjára nevetve. - Megéheztem ebben a nagy baromkodásban… - Nem nézzük meg azért…? - nézett könyörgően felettesére a szakállas főtörzs. Az dühösen csapott egyet a levegőbe. - Meglett férfi létemre titkos alagutak meg ilyen marhaságok után kutatok...Ráadásul, ha valaki itt talál minket, és meglátja a telefonodon azt az izét, még le is szerelnek...pár évvel a nyugdíj előtt, szégyenszemre… - zsörtölődött, de azért felkapcsolta a zseblámpáját. - Viszont innen te mész előre, fiatalúr! Utálom a patkányokat, és semmi kedvem elsőnek találkozni velük idelent. Azért, ha megharap egy, csak kiálts, itt vagyok mögötted… A főtörzszászlós szemrehányóan nézett felettesére, de aztán lelkesen csillogó szemmel kapcsolta be a lámpáját, és indult előre a sötét alagútban. Felettese messziről, fejcsóválva követte. |