Amikor a kísértetnő letért az útról, és a rejtekhelyük közelében beváltott a bokrok közé,
Lara úgy érezte, ismét sikítania kell. Lia jó érzékkel ismerte fel a pillanatot, mert ismét a szájára tapasztotta a tenyerét.
A mögöttük hasaló kamaszfiúk felől felhangzó halk nyöszörgés azt jelezte, a többiek között is akadtak félősebbek. A nő közvetlenül a rejtekhelyük előtt haladt el, szinte akár meg is érinthették volna. Lara, bár majd bepisilt félelmében, egy pillanatra eljátszott a gondolattal, hogy kinyúl, megfogja a kísértet lábát, ordít egyet és aztán lesz ami lesz, behunyja a szemét, és őt onnantól fogva már nem érdekli többé semmi. Az félelmében is feltűnt neki, hogy a kísértetnő nem tétovázott, nem keresgélt, hanem nyílegyenesen átvágott a márványtáblák között. Olyan magabiztosan haladt ismeretlen célja felé a sötétben, mint Lara az iskola folyosóin fényes nappal. Lara addig bámulta, amíg a nő csak egy távoli árnyékká nem vált a fák között. Annyira belemerült a figyelésbe, hogy csak akkor riadt fel, amikor Ákos rápisszegett. Odafordult, és látta, hogy a többiek mind óvatos léptekkel, lassan a nő útirányával ellenkező irányba, az út felé húzódnak, és integetnek, hogy menjen már ő is. Larába ekkor belebújt az ördög. Maga sem tudta, honnan vette a hirtelen bátorságot, de egyszerre csak pontot akart tenni az ügy végére, egyszer s mindenkorra. - Ez megőrült! Isten az atyám, megőrült - suttogta Attika döbbenten a többieknek, mikor látta, hogy Lara nem hogy nem követi őket, hanem pont az ellenkező irányba, a nő után indul. - Hova a francba megy ez? - hökkent meg Lia is, és hangosan fel is hördült, mikor látta, hogy Lara tőlük egyre távolodva eltűnik a sírboltok között. Ákos is döbbenten meredt a lány éppen eltűnő alakjára, majd tanácstalanul körbenézett. Mikor hirtelen dobogó lábak hangját hallotta, hátrafordult. A négy kiskamasz fejvesztve rohant az úton visszafelé, a temető kapuja irányába. |