Lara és a para

4. fejezet

    Lara úgy megijedt, hogy még sikoltani is elfelejtett.

Az ösvényen álló szellemalak felemelte a fejét, majd pontosan a szemébe nézett. Koszlott fekete haja meglebbent, és előtűnt mögüle halottszerű fehér arca, mely lassan torz, démoni vigyorba torzult.

És hirtelen megindult felé.

Lara erre a látványra egyszerre csak magához tért.

Olyat sikított, hogy egy horrorfilm nézői visítva menekültek volna ki a teremből tőle. Aztán a látvány adta adrenalintól semmivel nem törődve megpördült, és eszeveszetten úgy kezdett rohanni, mint még soha életében. Nem törődött a hajába akadó ágakkal, az utat szegélyező fák komor árnyékával, csak futott, minél gyorsabban, el attól a valamitől, ami ott jött mögötte, és aminek a látványa a legszörnyűbb rémálmait hozta elő.

Futott.

A hideg rázta folyamatosan, de futott, egyre gyorsabban, az ijedtségtől félig sírva, félig nyöszörögve, de iszonyatos sebességgel, át a fák, bokrok között a sötét úton. Minden fatörzset, amely hirtelen feltűnt a homályban, rémalaknak látott, minden út szélén feltűnő sírboltból halottakat látott a képzeletében előbújni, de csak futott, sötéttel, árnyakkal, semmivel nem törődve.

Csak futott, őrült sebességgel, egészen addig, amíg már nem bírta tovább, és a majdnem vaksötét ösvény egyik kanyarulatánál a lábai feladták, elbotlott, és lerogyott egy fa tövébe.

Egy percbe is beletelt, mire őrült zihálása normális lélegzetvétellé csillapodott, és csak ekkor vette észre, hogy a torz, dünnyögő, nem emberi hangok, melyek annak a valaminek a szájából törtek elő, többé már nem hallatszanak, és az ütemesen cuppogó léptek is elmaradtak mögötte. Remegve tekintett ki az ösvényre, minden pillanatban várva a kanyarban megjelenő rémalakot, és közben erőt gyűjtött a továbbrohanáshoz.

Ahogy aggódó tekintettel az utat leste, nem vette észre az árnyat, mely hátulról, a bokrok sötétjéből lopakodott felé, sem a kezet, mely az árnyékok közül lassan felemelkedett.

Amikor meghallotta a megreccsenő ágat, közvetlenül maga mögött, egyszerre feleszmélt.

Megperdült, de elkésett.

A kéz megragadta, és berántotta a sötétségbe.

Előző fejezet         Következő fejezet