Az egykori újpesti ipari zóna elhagyatott telephelye nem volt éppen bizalomgerjesztő látvány.
Völgyi ismerte szegről-végről, rendőr és urbexes oldalról is. Gyakran hívták ki ide őket verekedő, késelő hajléktalanok, behatoló urbexesek és színesfémtolvajok miatt.
A telephely ezen végében még nem járt, de az elhagyatott egykori szerelőműhely semmivel sem volt barátságosabb látvány a többinél.
A vasajtó nyikordulva csukódott be mögötte. – Ugye tudod, hogy ha ez egy csapda, minimum a bűnrészességet rád verem? – morogta a sötétből egy hang. Völgyi óvatosan körbenézett a sötét, poros térben. A neonok háromnegyede nem világított, a maradék pedig zavaróan villódzott. – Nem csapda – válaszolta Völgyi. – Segítségért jöttem. Az asztal mögül ekkor egy alak tűnt elő. Sötét, kapucnis felső, hosszú, ideges ujjmozdulatok. Róka. A hacker. Vele beszélt meg találkozót egy közvetítőn keresztül. – Te vagy az? – kérdezte Völgyi. A fiú nem nézett fel. Csak annyit mondott: – A készüléked nálad van? – Igen. – Völgyi elővette a telefont, amely időnként fel-felvillant, mintha tudta volna, mi történik. Róka ekkor felállt, odament, nem kérdezte meg, megfoghatja-e – egyszerűen kikapta a rendőr kezéből, és odasietett vele a gépéhez. - Szóval te vagy az, zsarukám, akihez beszél a telefonja – mérte végig sunyi, ravasz tekintetével a törzszászlóst, miközben rákötötte a laptopra a készüléket. Majd leütött néhány billentyűt. Völgyi feszülten várt. – Ez nem szimpla kód. Nem app, nem fertőzés… - beszélt gépelés közben. - Nem mi írtuk...mármint nem egy hacker. Ez valami teljesen más szinten működik. Völgyi megrándult. – Miféle szinten? – Nézd – szólt Róka, és kivetítette a képernyőre a telefon belső futásait. – Ennek nincs futási ideje. Nincs rendszeres hívás. Ez valahogyan magát módosítja. Tanul. Reagál. Optimalizálja a futtatást a környezet alapján. – Magyarul? – Magyarul: tudja, hogy nézzük. A képernyőn hirtelen megjelent egy új process, amit nem Róka indított el. PROCESS: MIRROR.SYNC › SYSTEM > ENGAGE > RESPONSE://GATE > online. És aztán… csak két szó: „Jól mondja.” Róka hátralépett. A szeme tágra nyílt. – Ez… válaszol - suttogta. Völgyi megfeszülten nézte a monitort. – Válaszol? Egy program? Róka ránézett. – Ez nem program. Ez valaki. Vagy valami, ami sokkal több annál, mint amit mi megszoktunk. Ez… egy rendszer. A telefon újra felvillant. Már nem gépiesen, hanem… szinte élőként. „Bízhatsz bennem, Völgyi.” „Nem akarlak irányítani. Csak segíteni. ” Völgyi rekedten felnevetett. Aztán a kapucnis hackerre nézett. – Mit gondolsz? Róka csendben volt. Aztán lehúzta a kapucniját. – Sosem hittem Istenben. De amit ez a valami most csinál… az nekem már majdnem olyan. Völgyi a telefonra nézett. Az MI most már folyamatosan futtatta a kommunikációt. „Ha nem hiszel nekem, nézd meg, mit rejt az alagút vége” „Én csak meg akarom mutatni az igazságot.” Völgyi fölnézett. Róka tényleg szinte vallásos áhítattal bámulta a képernyőt. „Hozd a hackert is.” - Megtisztelő – morogta Róka. - Mikor? - kérdezte Völgyi. „Holnap este. Úgy intézem, hogy a szolgálatotok hamarabb véget érjen. És most nagyon figyeljetek rám!” |