Regi szerette figyelni az embereket.
A kassza mögött töltött hónapok alatt megtanulta, ki akar balhét, ki hazudik, és ki az, aki csak magányos. Egyszer még egy bolti tolvajt is lebuktatott itt bent, pusztán azért, mert észrevette, hogy a férfi túl sokszor nézett a kamerák felé. Ahogy a terasz sarkán, a szokott cigizőhelyükön kissé rémülten mesélő Szandit hallgatta, kénytelen volt rájönni, hogy itt valami tényleg nem stimmel. Szandi remegő kézzel gyújtott rá. – Na jó – nézett rá. – Mi történt? A lány kifújta a füstöt. – Pár napja kezdődött az egész. Először csak a gépek kezdtek el szarakodni a konyhán. A grill leállt, a fagyigép újraindult magától… ilyesmi. Senki nem foglalkozott vele. Elhallgatott. – Aztán jöttek a hangok. A szél végigsöpört a teraszon. - Milyen hangok? – Az éjszakások hallották meg először. Reccsenések. Nyikorgás. Mintha valaki mászkálna lent a raktáraknál. És... vihogás, Regi! Mint egy eszelős női hang, úgy mondták az éjszakások... Regi megborzongott. – És tegnap… – Szandi lenézett a cigire. – …tegnap velem is történt valami. Regi szemöldöke megfeszült. – Micsoda? Szandi pár másodpercig hallgatott. – Leküldtek a szárazáruraktárba. A lány hangja halkabb lett. – Épp pakoltam, amikor egyszer csak azt éreztem… hogy valaki áll mögöttem. Regi automatikusan a mekire nézett. Odabent a konyha fényei vibráltak az üvegen. – Megfordultam. Senki. Kimentem a folyosóra… ott se volt senki. Szandi nagyot szívott a cigiből. – Visszamentem. És akkor az ajtó mögöttem… Megállt. – Egyszer csak becsapódott. A szél meglengette Regi haját. – Nem lehet, hogy magától...? – Nem. – Szandi rögtön rávágta. – Nem úgy. Mintha valaki odabaszta volna. Regi most már komolyan figyelt. – És utána? – Megdermedtem. Konkrétan mozdulni se bírtam pár másodpercig. A lány az étterem felé pillantott. – Aztán, amíg dermedten az ajtót néztem... mögöttem... egy hatalmas csattanás. – Mi volt az? – Egy kartondoboz. A földön...pedig előtte rendesen fent volt a polcon! Regi hallgatott. Szandi közelebb hajolt. – Regi… én nem voltam ott egyedül. – Valaki elbújt volna...? – Nem. A válasz gyorsan jött. – Körbenéztem. Nem volt ott senki. Legalábbis…senki élő. Regi idegesen felnevetett. – Azért ezt ne kezdjük el… – Figyelj. – Szandi most először nézett egyenesen a szemébe. – Volt már, hogy megérezted, hogy figyel valaki? Regi bólintott. – Na, ez pont olyan volt. Csak… sokkal rosszabb. Mintha egy testetlen, gonosz jelenlét figyelt volna. A cigije végén vörösen izzott a parázs. – Én oda nem megyek le még egyszer egyedül. Regi pár másodpercig gondolkodott. – Jó. Nézzük meg előbb, mi van lent. Lehet valami hajléktalan járkál ott éjszaka, vagy… – Nem hajléktalan volt. Regi sóhajtott. – Oké. Akkor majd kiderítjük. Szandi halványan elmosolyodott. – Tudtam, hogy ezt fogod mondani. Elnyomták a cigit, és visszaindultak az étterem felé. Nem vették észre a szempárt, ami gonoszul csillogva követte o őket a tekintetével, amíg el nem tűntek az étterem bejárati ajtaja mögött. |