A kövön álló boszorkány fenyegetően nézett rájuk.
- Nem kellett volna kutakodnotok utánam. - Bocsánat! - sírt Betti. - A halálotok intő jel lesz a többi kíváncsiskodónak. - Ne már! Bármit megteszek…kérlek, ne ölj meg… - Betti már beszélni is alig tudott a félelemtől. - Tudni akartad, mi van idelent - vihogott a nő. - Gyere, segítek! Azzal villámgyorsan kinyújtotta csontos kezét, és a csuklójánál fogva belerántotta a lányt a vízbe. Betti felsikoltott, de a ruhája pillanatok alatt megtelt a saras vízzel, és hiába kapálózott, menthetetlenül elkezdett süllyedni lefelé. A nő kárörvendő mosollyal, elégedetten nézte. Regina ezt a pillanatot választotta a cselekvésre. Elrugaszkodott a kőről és a nőre vetette magát. Egy másodperc alatt áthidalta a köztük lévő távolságot, és már majdnem elérte, amikor is az utolsó pillanatban a nő egy légies szökelléssel egy pillanat alatt eltűnt a szeme elől, és ő a vízbe csapódott. Tehetetlenül kapálózott és kereste a kapaszkodót a kezeivel, de az iménti kőnek, amin a boszorkány állt, csak a hűlt helyét találta. Hátranézett Bettire, akinek a feje ebben a pillanatban tűnt el a víz alatt. Regina érezte, hogy másodperceken belül menthetetlenül ő is el fog süllyedni. Nagy levegőt vett, és utoljára még felnézett a nőre. Az gonosz tekintettel figyelte, és Regina még éppen meghallotta, amit suttogott : - Viszlááááát odaát….! Regi alámerült a mocsaras tóba. A saras víz fátylán át homályosan látta a nő föléjük tornyosuló alakját, aztán teljes sötétség lett. Tudta, hogy a levegője nem tart ki sokáig. Elrugaszkodott a víz alatt abba az irányba, amerre Betti elsüllyedt, egyik kezével elkapta a lány karját, másikkal pedig úszni próbált. Betti kezét szorosan tartva a vízbe esése helyszínével ellentétes irányba rúgta magát. Úszó, kapálózó keze egy darabig csak vizet és iszapot ért, de néhány méter múlva hirtelen nekiütközött valaminek. Egy kőfal volt, mélyen a víz felszíne alatt. Regi a fal mentén tapogatózva, Bettit maga után húzva rúgta előre magát. A tüdeje égett, de nem akarta feladni. Kisvártatva hirtelen szabad teret érzett a kezével. Egy nyílás volt a kőfalon. A nyíláson túl pedig halvány derengés. Utolsó erejével átbújt rajta, maga után húzva fuldokló barátnőjét. Pár másodperc múlva halk csobbanással értek a felszínre. Még mindig a barlangban voltak, de annak valami mellékfolyosójában. Regi ekkor értette meg. Ez nem barlang, hanem valami föld alatti, elárasztott helyiség vagy épület! Betti szája elé tette a tenyerét, elfojtva a lány reflexszeru köhögésének hangjait, és a másik irányba bámult. A kőfalon túl, a félhomályban látta a boszorkányt, amint kőről kőre suhanva távolodik, úgy, mintha nem is lenne súlya a testének. Várt egy kicsit, amíg már a távolban sem látszott a nő, majd a falba kapaszkodva elkezdték abba az irányba rúgni magukat, amerre a tavat rejtő hely bejáratát sejtették. Amikor partot értek, átázva, dideregve, folyton maguk mögé pillantva indultak vissza az alagút útvesztőjében a bejárat felé. Már virradt, mikor a kijáratot megtalálva a felszínre bukkantak. |