Az esőfelhők estére teljesen ellepték a nyugati meki felett az eget.
A levegő fülledt volt, az aluljáró felől olajszag és nedves beton szaga szivárgott az utcára.
Regina egyik kezével megigazította baseballsapkája alól kigöndörödő szőke tincseit, és belépett a mekibe. Odabent ugyanaz a káosz fogadta, mint mindig: csipogó sütők, ordító rendeléskijelzők, zsír- és sültkrumpliszag, a vendégtérben sertepertélő ideges emberek. Valaki elejtett egy tálcát. – A kurva életbe! Regi halványan elmosolyodott. Két hete nem volt bent, de semmi sem változott. A mosoly csak akkor tűnt el az arcáról, mikor az öltözőben összefutott egyik diákmunkás-kollégájával, Szandival. - Nagy a baj, Regi! - mondta az köszönés helyett komoran. - Ööö...üdv neked is – tágult kerekre Regi szeme. - Mi történt már megint? Megvonják azt a maradék egy kajaszünetünket is? - kérdezte nevetve. - Regi, ez nem vicc! - válaszolta elkomolyodva a lány. - Kísértet jár a mekiben. Regina szemöldöke felszaladt a homlokáig. - Hogy mi jár, hol…? - kérdezte élcelődve, őrülteknek kijáró hanglejtéssel. De látva a lány feszült arcát, hirtelen megérezte, hogy a másik komolyan beszél. - Hogy érted hogy kísértet? Ez most komoly? - kérdezte újra, most már o is elkomolyodva. - Hát nagyon úgy tunik - mondta halkabbra fogva a hangját a lány. - Te nem voltál vagy egy ideje, de ha megkérdezel bárkit, foleg az éjszakásokat, ugyanazt fogják mondani, amit én. Félünk, Regi, ez az igazság. Regina érezte, hogy ennek már fele sem tréfa, és megkettozött figyelemmel nézett Szandira. - Te most szüneten vagy? - Aha - igazította meg a lány a szemüvegét. - Akkor gyerünk ki egy cigire, és közben mondj el mindent! |