A szék nyikorgott Alexa alatt. A keze zsibbadt, a csuklóját véresre dörzsölte a durva madzag. A pince hideg volt,
fojtogatóan dohos – a levegőben vas és rothadás szaga keveredett.
A kötél már kezdett egy kicsit lazulni, amikor Alexa felfigyelt rá, hogy mintha az egyik székláb kicsit mozogna. Tudta, hogy nincs sok ideje. Minél tovább van távol az az őrült, annál nagyobb az esélye, hogy csinál valamit a kutyával. Most vagy soha. Alexa megfeszítette a lábait, majd egyszerre rántotta szét csuklóit, és rúgott hatalmasat a mozgó széklábba. A mozdulat nehézkes volt, a súlyát nehezen vitte a szék, de végül oldalra borult. A csuklói megroppantak a rántástól, a bokájába fájdalom hasított, de legalább már a földön volt. És ami a legfontosabb : szabadok voltak a kezei, és a kitört székláb ott hevert mellette a földön. A zajok a háttérben felerősödtek. A férfi visszatérni készült. Alexa zihálva állította fel a széket, és ült vissza rá. Csak annyi ideje volt, hogy a széklábat felemelje a földről, és a háta mögé rejtse. A pincébe nyíló ajtó lassan nyikorogva kinyílt. A férfi visszatért. – Minden rendben idelent? – kérdezte gúnyosan. A kezében fűrészporos zsák, a vállán egy ócska bőrpóráz. Alexa még mindig a széken ült. A lábával próbálta takarni, hogy ne látszódjon a hiányzó székláb. – Tudod... először azt hittem, gyorsan végzek veletek – mormogta a férfi. – De a kutyád felidegesített. Fent ugat folyamatosan, felhívja a figyelmet a házra. Alexa a helyzet ellenére elmosolyodott. A férfi feldühödve hajolt le hozzá. - Szerinted ez vicces?! Alexa megvárta, míg a férfi közelebb ér, aztán hirtelen meglendítette a kezét, és a széklábbal a férfi fejére suhintott. Az felordított a fájdalomtól. Hátrahőkölt, megbotlott, elesett. Alexa felpattant. Nem érdekelte a sajgó boka, az elvágott tenyér. Darius! – sikoltott fejben. Már majdnem az ajtónál volt, mikor meghallotta a suhogást. El akart mozdulni, de elkésett. A póráz a nyakára szorult. |