Lara fázósan húzta össze magán a kabátját. A Westend tetején, a mozi melletti tetőteraszon hideg, márciusi szél fújt,
és mivel már rég besötétedett, a hőmérséklet is alaposan lecsökkent.
A fél tízes horrorfilmre vártak, odakint levegőzve, és készülve az esti kalandra. - Jó kis alapozás… - csóválta a fejét barátnője, Lia. - Ugyan melyikőtöknek támadt ez a remek ötlete, hogy paranormális dolgok kutatása előtt, egy üres épületben, horrort nézzünk…? Attika…? - Nyugi, én voltam – nevetett Ákos, a másik fiú. - Ez tart a legtovább, és utána már nem kell sokat várnunk a zárásra, kevesebb időt kell rejtőzködnünk az épületben. Meg amúgy is...témába vág! - nevetett. Lara nem osztotta a lelkesedését. Komoran bámult a terasz sötétbe vesző vége felé, és arra gondolt, mi van, ha valós mindaz, amit meséltek nekik. Megbeszélték, hogy a film vége után elrejtőznek az épületben, és zárás után nekiindulnak szétnézni. Ám mi van, ha az a valami, ami megijesztette az ott dolgozókat, is ott lesz velük…? Összeborzongott. Miután felkérték a „munkára”, utánanézett kicsit a Westend történetének, és attól, amit olvasott, időnként a hideg rázta ki. Gondolkodott, barátai tudomására hozza-e ezeket a dolgokat, de úgy döntött, még ráér. Lehet, hogy az egész nem is igaz, nem történik velük semmi aznap éjjel, és akkor csak feleslegesen ijesztgetné őket. - Köztünk vagy még? - kérdezte Lia a gondolataiba merült lányt. Lara morgott valamit, majd felpillantott. Lia és a többiek mögött, a terasz egy távoli fája mellett, egy eddig takarásban lévő árnyék mintha megmozdult volna, aztán óvatosan visszabújt a sötétségbe. Lara félősen rázkódott össze, majd óvatosan, néha hátra-hátrapillantgatva követte társait, vissza a mozi kivilágított előterének biztonságába. |